A főszerkesztő jegyzete 2022/01
„Az Isten igéje viszont nincs bilincsbe verve”
2Tim 2,9/b
A viszont szócska világosan mutatja a megelőző mondatokat megerősítve, hogy az Isten igéjének a hirdetője kezén könnyen csattanhat a bilincs. Korosztályomban biztos életesen visszhangzik a keserű humor arról, hogy nem csak a szólásszabadság fontos, hanem a szólás utáni szabadság is. Pál apostol és általában az apostolok óta, az egész egyháztörténelmen keresztül a 21. századig, erre sok-sok példát látunk. Bizonyos helyzetekben ezt szinte természetesnek tekinthetjük, például az elő-reformáció, a reformáció és különösen az ellenreformáció korában vagy a kommunista-ateista diktatúrákban, az iszlám radikalizmusban és ezek ilyen-olyan variációiban. Bizonyos korok és erők az igazság teljes birtokosaiként – mint totalitárius rendszerek – lépnek föl és esetükben nem csodálkozhatunk sem a szó, sem a szóló bilincsbe verésén, sem tiltott könyvek listáján, sem a könyvek égetésén.
Arra azonban minimum a fél világ fölkapja a fejét, hogy a 21. század második és harmadik tizedének küszöbén, egy Päivi Räsänen nevű korábbi finn belügyminisztert, parlamenti képviselőt két év börtönbüntetés fenyegeti azért, mert a saját egyházát – Pál apostol Rómabeliekhez írt levele alapján – figyelmezteti a „mindenki felé nyitott” mentalitásnak kritikátlan applikációja miatt, amellyel a Finnországi Evangélikus Egyház még 2019-ben támogatásáról biztosította az aktuális Pride-ot.
Azóta sokan bekapcsolódtak a vitába az egyház és a társadalom oldaláról egyaránt és előkerültek 2004-ig visszavezető, ide vonatkozó beszélgetések is. Ezzel még mindig nem volna baj, hiszen amíg beszélünk, újrabeszélünk addig
– ahogy azt az újszövetségi görögből tudjuk – a békességen munkálkodunk. A 21. század posztmodernjében sokan azt hittük, hogy örökre pont kerül az
elhíresült kreacionista, evolucionista vitára és főleg a világi jog- és igazság-szolgáltatás mozgósítására. A szociáletikai vita rendben van, de mit keres itt a világi bíróság? Ennek okán a tartalmi kérdésig el sem jutunk, hiszen úgy tűnik, mintha egyik felet kriminalizálni vagy minimum marginalizálni lehetne. Erről és így uszításról szó sincs. A Pride jogát sem kérdőjelezte meg senki, a képviselőnő csak egyszerűen rákérdezett egyháza biblikus lojalitására. A posztmodern vitakultúrában nincs mindenkire érvényes igazság, következés-képpen a szellemi élet forrása lehet a Szentírás is. Nem lehet annak apologétá-it, pláne apostolait kriminalizálni.
Ha a posztmodernben egyáltalán van valami jó, az éppen az, hogy elmúlt a premodern és a modern előítélet, tehát igazi vitának van helye. Tehát a szellemi életben a bíróságnak nincs. Persze ez akadályba ütközik annak az intellektuális deficitnek a kontextusában, ami miközben bíróságra rohan a Szentírás és annak egy követője ellen, nem tudja, hogy a finn írásbeliségnek és kulturális kohézió-nak nem más, mint a Mikael Agricola-féle finn bibliafordítás az alapja. Enélkül nem lenne bíróság és még Pride-ot sem lehetne rendezni.
Bóna Zoltán