Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa

Letölthető Theologia Szemle - 2017/3 pdf

 

 Letölthető Theologia Szemle: 2017/3  pdf

 

 

 

A Theologiai Szemle "lektorált folyóirat"-ként került regisztrálásra.

A Theologiai Szemle 2012. szeptember 14-től a Magyar Tudományos Művek Tárában "lektorált folyóirat"-ként kerül regisztrálásra.
Ez a szakfolyóiratunknak egyrészt a tekintélyét fejezi ki, másrészt pedig azzal a következménnyel jár, hogy a tanulmányi rovatban megjelenő írások a tudományos fokozat megszerzésének folyamán kredit pontokat nyernek. A Szemle rovatainak a tartalmi természetéből is következik, hogy a lektorálási kötelezettség és az ezzel járó előnyök csak a tanulmányi rovatban megjelenő írásokra vonatkoznak.

Régi indokolt elvárásnak tesz eleget ez a regisztráció.
 

 

 

Felvidéken mutatták be a Theologiai Szemle ünnepi számát

2017. október 19., csütörtök 

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának folyóiratának a reformáció 500. évfordulója alkalmából összeállított tematikus lapszámát mutatták be október 17-én, először Komáromban, a Selye János Egyetem Református Teológiai Karán, majd Pozsonyban.

A most megjelent jubileumi szám különlegessége, hogy a magyar mellett angolul és németül is olvashatóak benne a publikációk. A lap negyedévente jelenik meg, az egyik rovatot, a Taníts minket Urunkat a Magyar Tudományos Akadémia tagjai lektorálják, véleményezik. 


Az idén 92 éves Theologiai Szemle történtét Kádár Zsolt, a szerkesztőségi bizottság elnöke ismertette. Elmondta, hogy az első világháború után a trianoni seb okozta fájdalom idejében, református teológusok közösen az evangélikusokkal azon gondolkodtak, hogy a teológiai munka elmélyítése érdekében szükséges lenne egy olyan tudományos fórum elindítására, amely egyrészt megszólalási lehetőséget adna az akkori tudós teológusoknak, másfelől pedig tájékoztatásként szolgálna a majdani olvasóinak, s amely mellesleg reménység szerint eljutna minden magyar nyelven igét hirdető protestáns lelkészhez.

1925-ben Csikes Sándor debreceni professzor Varga Zsigmond professzorral, akikhez kapcsolódott egy soproni evangélikus teológiai professzor, elindították a Theologiai Szemlét, amelyek akkor még az Országos Magyar Református Lelkészegyesület folyóirataként jegyeztek. Elmondta, hogy még az anyagi nehézségek sem gátolták a lap megjelenését, a lelkipásztorok a saját pénzükből tartották el. A Theologiai Szemle hosszú időn keresztül szolgálata a magyar protestantizmusnak a teológiai és tudományos igényét, lehetőséget adva mindenkinek, főleg a lelkészeknek és teológiai tanároknak, hogy ismertessék a legújabb teológiai irodalmat, felfedezéseiket, és kutatási eredményeiket.



A Theológiai Szemle 1944-ig jelent meg, majd a háborús években egy ideig összevont lapszámot vehettek kezükbe az olvasók, vagy körlevél formájában adták közre a publikációkat. 1949-ben betiltották, éppen az 1956-ot követő konszolidációs időszakban indulhatott el ismét a kiadatása, az akkori Állami Egyházügyi Hivatal engedélyezésének köszönhetően. „A Theologiai Szemlének az élete, a hányattatása, a sokféle nehézsége önmagában is mutatja, hogy mit jelent az Isten kegyelmében bízni, aki nem hagyja el az övéit akkor sem, amikor szorult és nehéz helyzetben voltak és vannak. Hisszük azt, hogy a Theologiai Szemlében megjelent cikkek gazdagítják majd az itteni teológiai munkát is" – mondta Kádár Zsolt.

Bóna Zoltán főszerkesztő a tematikus lapszámmal kapcsolatban elmondta, ebben a klasszikus teológiai diszciplínák mentén vizsgálták meg, hogy hogyan hatott a 16. századi reformáció a Biblia- és társadalom tudományra, a gyakorlati és rendszeres teológiára, valamint a gyakorlati teológia különböző ágaira egészen a liturgikáig és a himnológiáig. Az egyes írásokon keresztül azt is megvizsgálták, hogy a reformáció milyen hatással volt ez az egyes felekezetekre, a református és az evangélikus egyháznak a kialakulásában, de a kisebb egyházak, a baptista, metodista és a pünkösdi egyháznak a létrejöttébe.

„Próbáltunk nagyvonalúak lenni, az adventistáktól is megkérdeztük, hogy miként hatott rájuk a reformáció, de a nyitottságot folytatva a bécsi ortodox főpap, a bécsi metropolita véleményére is kíváncsiak voltunk a reformációval kapcsolatban, de egy nagytekintélyű katolikus teológust is felkértünk" – mondta a főszerkesztő. Hozzátette, az írásokból kiolvasható, hogy a reformációnak nemcsak az egyházban van létjogosultsága, hanem egyfajta feladat is, hogy a reformáció mentén felülvizsgáljuk a mindennapi és mindenkori gyakorlatunkat az egyházban, van-e korrektív szerepe a reformációnak és a református gondolkodásnak, értékrendnek.

A bemutató körút Prágában, Wittenbergben és Bécsben folytatódik.

Forrás: reformata.sk

http://reformatus.hu/mutat/14275/



A főszerkesztő jegyzete - 2017/3

A Theologiai Szemle

 

92 esztendős pályafutása során – természeténél fogva – nem vágyott különleges eseményekre, és nem is járt be látványos magasságokat. Mindenkori legnagyobb sikere abban állt, ha megjelent. Talán még nagyobb, ha színvonalas volt, és ha ezt még lehetet fokozni, az az volt – vagy lett volna – ha színvonalának megfelelő érdeklődő és értő olvasókra talált. 

Mélypontokat, lejtőket, zuhanásokat és végveszélyeket azonban – aktuális színvonalától függetlenül – külső kényszerek nyomán átélt. Az 1940-es években a háború tette foghíjassá a megjelenését, az 1950-es években pedig a hazug, diktatórikus és boldogtalan közállapotok ítélték némaságra. 1958-tól ugyan szélesedett az ökumenikus kontextusa, de a lelki/szellemi diktatúra cenzúrája tartotta szűken a textusát. Persze nem jobban, mint általában a sajtóét és azon belül az egyházi sajtóét, de annyira bizonyára. Továbbá a rendszerváltozás elmúlt harminc évének olyan pozitív változásai is, mint például a külföldi forrásokhoz való könnyű hozzáférés, hasonló karakterű médiumok megjelenése, a papíralapú források háttérbe szorulása, anyagi forráshiányra való hivatkozások etc. szintén teherként nehezedtek a Szemlére.

Mindezeket az Úr kegyelméből túlélte a Theológiai Szemle. A gondviselést újra említve, például azzal, hogy kihasználta az olyan lehetőségeket/jelenségeket, mint a nyitás a „segédtudományok felé” el egészen az interdisciplinaritásig, mint a nyitás a katolicizmus az ortodoxia és a neo-protestantizmus felé, mint a doktoranduszi publikációs elvárások, mint a szerkesztőbizottság „szerkesztők – olvasók” találkozásai. És persze nem utolsó sorban azzal, hogy továbbra is magas színvonalú tudományos írások szerzőit sikerült megnyerni, ami kiegészül fontos népszerű, kitekintő írásokkal és érdemes könyvszemlékkel. Így jutottunk el a Reformáció 500. évfordulójához.

Most pedig, Isten iránti hálával, a szerzők, szerkesztők, fordítók, lektorok és financiális támogatók iránti köszönettel és még mindig bizonyára egy kis szerénytelenséggel kimondom, hogy hullámzó életének sosem látott hegycsúcsára ért most a Theologiai Szemle. Mivel? A 3/2017 tematikus lapszámával és az ahhoz kapcsolódó misszióval. Tehát azzal, hogy

-bevezeti az olvasót annak ismeretébe, hogy mit jelentett a 16. századi reformáció az egyes teológiai diszciplínák számára a biblikumtól a himnológiáig;

-megismerteti az olvasóval, hogy mit jelentett és jelent a 16. századi reformáció az egyes felekezetek számára a reformátustól az ortodoxiáig;

-bepillantást ad a 400. évforduló és a jelen ünnepségeibe, reflexióiba;

-érdemes könyvekre hívja föl a figyelmet;

-mindezt ökumenikusan széles hazai és külföldi szerzői gárdával teszi;

-számos hazai helyszín mellett egyházi, akadémikus és társadalmi kontextusban mutatja be és terjeszti e tematikus számot Révkomáromtól, Pozsonyon, Prágán, Wittenbergen keresztül Bécsig;

-megszerkeszteti a Szemle repertóriumának hiányzó éveit;

-befejezi az 1925–2015 közötti teljes Szemle anyag digitalizálását.

A Reformáció 500. évfordulóját nagyon helyénvaló módon sokan sokféleképpen ünneplik. Ugyanakkor nem vitatható, hogy az egyházi reformáció általában és a 16. századi reformáció konkrétan és elsősorban teológiai, azon belül krisztológiai reflexió, eszmélődés (volt). A Szemle feladata sem más, mint teológiai reflexió és eszmélődés természetesen a tudományosság és a publicisztika műfaji sokszínűségével. A Reformáció ünnepe tehát a Theologiai Szemlének is ünnepe. A szerkesztők a fentiekben felsoroltakkal és a következők bemutatásával csatlakoznak az évforduló megünnepléséhez. 


Soli Deo Gloria

 

Hogy mit adott a Reformáció?


– az egyháznak, a világnak, az egyénnek és a közösségnek, arról nagyon sokat és nagyon sokfélét mondhatunk és mondunk is annak függvényében, hogy kik vagyunk és melyek a szempontjaink, értékeink, esetleg érdekeink. Egészen szélsőségesen ellentmondóak is lehetnek a válaszok az értékítélet műfajában.

Ugyanakkor nem vitatható, hogy van egy teológiai, szociológiai és főleg történeti minimum-objektivitás, ami legalább a történelem fő sodrában és az emberek többsége számára érvényes a Reformációval, és így a feni kérdéssel kapcsolatban is. És ennek a minimum-objektivitásnak a szerénytelen igényével én is bátran mondok egy választ. A Reformáció a maga csattanásával, de a megelőző jelenségeivel és a követő gyötrődéseivel együtt is a közvetlen istenhitet adta vissza az embereknek. Más szóval elvette az emberek lelke, vágya és gondolatai elől azt a kárpitot, amelyet cirka másfél évezred alatt az egyház, a hivatal, a hatalom, az érdek, a hiúság és ezek ilyen olyan kooperatív kombinációja odarakott a Teremtő és a teremtett világ, vagy egyszerűen az Isten és az emberek közé. És ez az egyszerű mondatban megfogalmazott tett akkora jelentőségű volt, hogy hatása alól nem vonhatta ki magát a keresztyén világ parányi szegmense sem.

Amint a neve is mondja, sikeresen fordította vissza a társadalom arcát és lelkét az emberhez odaforduló, kegyelmes Istenhez, aki Jézus Krisztusban megmentő társa lett az embernek. És ez radikális egyháztársadalmi változásokat hozott. Helyére került sok minden.

– Az ember marad bűnös, de/és éppen ezért a Reformáció után már nem árulhat/osztogathat bocsánatot. Azt immáron csak reménységgel kérheti és alázatosan hirdetheti.

– Az ember marad az ismeretek teljességének híjával, de/és éppen ezért a Reformáció után örök igazságoknak nem gazdája, nem mestere. Viszont szabadon kutathat, kereshet, kérdezhet a tudomány és a pietás területén egyaránt. Sőt olyan bölcsességre is szert tehet, hogy tud megválaszolatlan kérdésekkel nyugodtan élni.

– Az ember marad vallásos a maga teremtettségének hiányérzetével, de/és éppen ezért a Reformáció után elismeri, hogy kínosan kell ügyelnie a bálványimádás kísértésére, veszélyére. Immáron tudja, hogy a vallási igyekezetet az szenteli meg, ha mustármagnyi hittel jobban vágyik a kegyelemre, mint a megismerésre.

– Az ember marad a teremtmények között az első, de/és éppen ezért a Reformáció után tudja, hogy nincsen teremtői, megváltói hatalma és dicsősége. Nincsen üdvhivatal, de van meghívás az üdvösségre Krisztus által.

– Az ember marad reménykedő, de/és éppen ezért a Reformáció után érzékenyen

védekezik az illúziókkal szemben. 

Aki ezzel a reformációs erővel él, az mindig mindennel szemben kritikus, magával szemben önkritikus. Sokszor keresi az igazságot és a jobbat, ezért azt is vállalja, hogy olykor elégedetlennek, vagy meggyőzhetetlennek tűnik. Nem felszínes, sőt elítéli a felszínességet. A látszattal nem hagyja magát becsapni, a valóság mélysége és magassága vonzza, s ezért ha kell, konfliktust is vállal. Így nem lesz áldozata semmilyen ideológiának és semmilyen praktikának sem, de a Lélek kairoszában megérinthető lesz a végső kinyilatkoztatással Jézus Krisztusban.

Ennek a csodának van most a félévezredes évfordulója. És ilyesmi megújító élményre van szükségünk a következő félévezredre is. Marana Tha, Jöjj Uram Jézus!

Bóna Zoltán

 

 

Editorial

So What Has the Reformation Given?

– To the church, to the world, to the individual, and to the community – we can say, and we do say a lot and very different things about this, depending on who we are and what our aspects, values, or, possibly, interests are. The answers can also be extremely contradictory in terms of each person’s judgement of values. At the same time, it cannot be disputed that there is a minimum of objectivity in theology, sociology, and mainly in history, which is valid for the mainstream of history and for the majority of people concerning the Reformation, including the above question. With the immodest claim of that minimum of objectivity, I am also boldly telling you an answer. The Reformation, with its bang, but also with its antecedents and accompanying tribulations, gave direct faith in God back to the people. In other words, it took away the curtain from the souls, thoughts, and desires of the people, which had been hung up between the Creator and the creation or, simply, between God and the people, by the church, office, power, interest, and vanity – or any of their co-operative combinations – during the preceding approximately one and half millennia. This act was of such importance that no tiny segment of the Christian world could withdraw itself from its influence.

The Reformation, as its name implies, could successfully turn back the face and the soul of society to the gracious God, who turns His face towards men, being the saving fellow of humankind in Jesus Christ. This has brought radical changes in church and society. Many

things were put in their place.

– Man continues to be a sinner but/and just because of that he cannot sell or distribute forgiveness after the Reformation. He can only ask for it with hope and preach it with humility.

– Man continues to lack the fullness of knowledge but/and just because of that he is no longer the owner or master of eternal truths. However, he can freely search, investigate, and ask questions – both in the fields of science and piety. Moreover, he can acquire the wisdom of being able to live calmly with unanswered and unanswerable questions.

– Man continues to be religious with the feeling of want due to his createdness but/and just because of that, after the Reformation, he has to meticulously take care of the temptation and danger of idolatry. Now he knows that religious devotion is sanctified if he longs more for grace, even if with the faith of a mustard seed, than for knowledge.

– Man continues to be the first among the creatures but/and just because of that he really knows after the Reformation that he has no creating or saving power or glory. There is no office of

salvation but there is a call for salvation by Christ.

– Man continues to be hopeful but/and just because of that, after the Reformation, he is sensitive to protecting himself from illusions. 

He, who lives with this reformatory power, is always critical of everything and self-critical. He searches for truth and good, therefore, he appears to look sometimes dissatisfied or inconvincible. He is not superficial, but condemns superficiality. He does not allow himself to be misled by appearances, he is attracted by the height and

depth of reality and, therefore, if needed, he also gets into conflicts. So, he shall not become the victim of any ideology or practice, but in the kairos of the Spirit, he shall be touchable by the final revelation in Jesus Christ. 

Now is the half-millennial anniversary of this miracle. We are in need of such a renewing experience for the next half millennium, too. Marana tha! Come my Lord Jesus!

Zoltán Bóna

 

Editorial

So, was hat die Reformation gegeben?



Die Reformation hat der Kirche, der Welt, dem Individuum und der Gesellschaft den unmittelbaren Gottesglauben zurückgegeben – davon schreibt der Chefredakteur des Theologiai Szemle, Zoltán Bóna in seinen üblichen Anmerkungen zur aktuellen Ausgabe der Zeitschrift.

Die Reformation hat von den Seelen, Wünschen und Gedanken der Menschen den Vorhang weggenommen, der während anderthalb Jahrtausenden durch die Kirche, das Amt, die Macht, das Interesse, die Eitelkeit und ihre kooperativen Kombinationen zwischen den Schöpfer und der geschaffenen Welt, oder einfach, zwischen Gott und den Menschen gehängt worden war. Diese in einem einfachen Satz formulierbare Tat war von solcher Bedeutung, dass sich kein wichtiges Segment der christlichen Welt ihrer Wirkung entziehen konnte.

Die Reformation hat das Gesicht und die Seele der Gesellschaft dem sich dem Menschen hinwendenden, gnädigen Gott zurückgewendet, der in Jesus Christus zum Mitretter des Menschen geworden ist. Das hat radikale kirchliche-gesellschaftliche Veränderungen mitgebracht.

– Der Mensch bleibt Sünder, trotzdem/deshalb kann er nach der Reformation keine Sündenvergebung verkaufen oder verteilen. Er kann nur in Hoffnung um sie bitten und sie demütig verkünden.

– Der Mensch bleibt im Mangel der Vollkommenheit der Kentnisse, trotzdem/deshalb ist er nach der Reformation kein Eigentümer, kein Meister mehr von ewigen Wahrheiten. Er kann aber frei forschen, fragen, suchen sowohl auf dem Gebiet der Wissenschaft als auch auf dem der Pietät.

– Der Mensch bleibt religiös mit dem Mangelgefühl seines Gesschaffenseins, trotzdem/deshalb erkennt er nach der Reformation an, dass er peinlich auf die Versuchung und Gefahr der Götzenverehrung achten muss.

– Der Mensch bleibt der erste unter den Geschöpfen, trotzdem/ deshalb weiss er nach der Reformation, dass er keine schöpferische und erlösende Macht und Ruhm hat. Es gibt kein Heilsamt, aber die Einladung zum Heil durch Christus.

– Der Mensch bleibt Hoffnungsträger, trotzdem/deshalb hütet er sich nach der Reformation empfindlich gegen Illusionen. 

Wer mit dieser reformatorischen Kraft lebt, ist allem gegenüber kritisch und sich gegenüber selbstkritisch. Er sucht oft die Wahrheit und das Beste, deshalb nimmt er in Kauf, manchmal als unzufrieden oder unüberzeugbar zu erscheinen. Er lässt sich durch den Anschein nicht betrügen, er ist von der Tiefe und Höhe der Wirklichkeit angezogen, und kann deshalb, wenn nötig, auch Konflikte unternehmen. So wird er nicht zum Opfer irgendeiner Ideologie oder Praxis, aber im Kairos des Geistes wird er durch die letzte Offenbarung in Jesus Christus ansprechbar.

Dieses Wunder hat jetzt seine 500-jährige Wiederkehr. Wir brauchen ein solches Erlebnis der Erneuerung auch für das nächste halbe Jahrtausend. Marana Tha! Komm, o Herr Jesus!

 

TARTALOM - 2017/3

 

 

A FŐSZERKESZTŐ JEGYZETE

Bóna Zoltán:

Hogy mit adott a Reformáció? . . . . . . . . . . . . . . 130

Zoltán Bóna:

So What Has the Reformation Given? . . . . . . . . 131

So, was hat die Reformation gegeben? . . . . . . . . 131

 

SZÓLJ, URAM!

Gáncs Péter:

Reformáció 500 – Solus Christus! . . . . . . . . . . . 132

Steinbach József:

Reformáció 500 – Solus Christus! . . . . . . . . . . . 132

Péter Gáncs:

Reformation 500 – Solus Christus! . . . . . . . . . . . 133

József Steinbach:

Reformation 500 – Solus Christus! . . . . . . . . . . . 133

Reformation 500 – Solus Christus! . . . . . . . . . . . 134

 

TANÍTS MINKET, URUNK!

Karasszon István:

A Reformáció jelentősége

biblika-teológiai szempontból . . . . . . . . . . . . 135

István Karasszon:

The Significance of Reformation

from the Point of View of Biblical Studies . . 137

István Karasszon:

Die Bedeutung der Reformation

aus biblisch-theologischer Sicht . . . . . . . . . . . 139

Főszerkesztői elismerések, tájékoztatások! . . . . . 141

Reuss András:

A Reformáció jelentősége

rendszeres teológiai szempontból . . . . . . . . . . 142

András Reuss:

The Importance of the Reformation

for Systematic Theology . . . . . . . . . . . . . . . . . 144

Die Bedeutung der Reformation unter

dem Aspekt der systematischen Theologie . . 146

Mészáros Kálmán:

A Reformáció jelentősége

társadalometikai szempontból . . . . . . . . . . . . 147

Kálmán Mészáros:

The Importance of the Reformation

from Social Ethical Aspect . . . . . . . . . . . . . . . 150

Die Bedeutung der Reformation

vom sozialethischen Aspekt her . . . . . . . . . . . 153

Editor-in-Chief’s Acknowledgements

and Announcements . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 154

Kocsev Miklós:

A Reformáció jelentősége

homiletikai szempontból . . . . . . . . . . . . . . . . . 155

Miklós Kocsev:

The Importance of the Reformation

from Homiletical Aspect . . . . . . . . . . . . . . . . 158

Die Bedeutung der Reformation

aus homiletischem Aspekt . . . . . . . . . . . . . . . 161

Fekete Károly:

A Reformáció jelentősége

liturgikai szempontból . . . . . . . . . . . . . . . . . . 162

Károly Fekete:

The Importance of the Reformation

from Liturgical Aspect . . . . . . . . . . . . . . . . . . 165

Die Reformation unter liturgischem Aspekt . . . . 167

Danksagungen und Mitteilungen

des Chefredakteurs . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 168

Fekete Csaba:

A Reformáció jelentősége

himnológiai szempontból . . . . . . . . . . . . . . . . 169

Csaba Fekete:

The Importance of the Reformation from

Hymnological Aspect . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 171

Die Bedeutung der Reformlation aus

hymnologischem Aspekt . . . . . . . . . . . . . . . . 172

 

KITEKINTÉS

Békési Sándor:

A 16. századi reformáció jelentősége

a református egyház létrejöttében

és hatása mindenkori szolgálatára

a semper reformari debet jegyében . . . . . . . . 174

Sándor Békési:

The Importance of 16th-century

Reformation for the Establishment

of the Reformed Church and Its Impact

on Her Service at All Times

under the Sign of Semper Reformari Debet . . 177

Die Bedeutung der Reformation des 16.

Jahrhunderts für die Entstehung

der Reformierten Kirche und ihre Wirkung

auf ihren jeweiligen Dienst

im Zeichen der semper reformari debet . . . . . 180

Korányi András:

A Reformáció öröksége evangélikus szemmel . . 181

András Korányi:

The Reformation Heritage through

Lutheran Eyes . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 183

Das Erbe der Reformation

mit lutherischen Augen . . . . . . . . . . . . . . . . . . 186

Bacsó Benjámin:

Az anabaptisták és a habánok,

valamint reformációs hagyományuk

Magyarországon . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 186

Benjámin Bacsó:

The Struggle of Anabaptists, Habans

and Their Reformatory Heritage in Hungary . 189

Die Kämpfe der Anabaptisten, Habanen

und ihr reformatorisches Erbe in Ungarn . . . . 192

Szuhánszky Gábor:

A Reformáció metodista szemmel . . . . . . . . . . . 193

Gábor Szuhánszky:

The Reformation through Methodist Eyes . . . . . 195

Die Reformation mit methodistischen Augen . . 198

Pataky Albert:

A 16. századi reformáció jelentősége

a pünkösdi mozgalom létrejöttében

és hatása mindenkori szolgálatára

a semper reformari debet jegyében . . . . . . . . 198

Albert Pataki:

The Significance of the 16th-century

Reformation in the Development

of the Pentecostal Movement

and Its Influence on the Service

in Terms of Semper Reformari Debet . . . . . . 200

Die Bedeutung der Reformation

des 16. Jahrhunderts beim Zustandekommen

der Pfingstbewegung und ihre Wirkung

auf ihren jeweiligen Dienst im Zeichen

des semper reformari debet . . . . . . . . . . . . . . 203

Szigeti Jenő:

A Reformáció és az adventisták

a semper reformari debet jegyében . . . . . . . . 204

Jenő Szigeti:

The Reformation and the Adventists

in the Light of Semper Reformari Debet . . . . 206

Die Reformation und die Adventisten im Zeichen

des semper reformari debet . . . . . . . . . . . . . . 208

Kránitz Mihály:

A 16. századi reformáció jelentősége

a 21. század római katolikus egyháza számára 209

Mihály Kránitz:

The Significance of 16th-century

Reformation for the Roman Catholic Church

in the 21st Century . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 212

Die Bedeutung der Reformation

des 16. Jahrhunderts

für die römisch-katholische Kirche des 21. . . 214

Arszeniosz:

Ortodoxia és Reformáció

– az egység útjainak keresése . . . . . . . . . . . . . 216

Arsenios:

Orthodoxy and Reformation

– Seeking Ways to Unity . . . . . . . . . . . . . . . . 217

Arsenios:

Orthodoxie und Reformation

– Wege zur Einheit suchen . . . . . . . . . . . . . . . 218

 

ÖKUMENIKUS SZEMLE

Czente Miklós:

Száz éve így emlékeztek eleink

a 16. századi reformációra . . . . . . . . . . . . . . . 220

Miklós Czente:

How Our Fathers Commodore-ral

the 16th Century Reformation 100 Years Ago 224

Vor hundert Jahren wurde

der Reformation so gedacht . . . . . . . . . . . . . . 226

A Reformáció 500 ünnepségei!

Heidelberg – Lund

Olav Fykse Tveit:

A reformáció jubileuma – ökumenikus? . . . . . . . 227

Celebrations

of the Reformation’s 500th Anniversary

Heidelberg – Lund

Olav Fykse Tveit:

The Jubilee of the Reformation – ecumenical? . 233

Feierlichkeiten des 500 jährigen

Reformations jubiläums

Heidelberg – Lund

Olav Fykse Tveit:

Das Reformationsjubiläum

– ein ökumenisches Ereignis? . . . . . . . . . . . . 238

Ferenc pápa megünnepli a Reformációt . . . . . . . 245

The Pope Commemorates the Reformation… . . 246

“Großartiges Zeichen” zum Jubiläum . . . . . . . . . 247

Közös Nyilatkozat

a Reformáció 500. évfordulója alkalmából . . 248

Joint Declaration

for the 500th anniversary of Reformation . . . . 249

Die Ökumenische Erklärung von Lund . . . . . . . 250

Megtartotta éves plenáris ülését

a Doktorok Kollégiuma . . . . . . . . . . . . . . . . . 252

Academics Spark Discussion in Debrecen . . . . . 253

Tagung des Collegium Doctorum in Debrecen . 254

 

KÖNYVSZEMLE

Steinbach József:

Az élet teljessége . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 254

József Steinbach:

The Fullness of Life . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 255

Die Fülle des Lebens . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 256

Kodácsy Tamás:

Walter Kasper:

Luther – Az ökumené jegyében

Fordította: Martos Levente Balázs . . . . . . . . . 256

Tamás Kodácsy:

Walter Kasper:

Martin Luther – An Ecumenical Perspective

Translated by William Madges . . . . . . . . . . . . 258

Tamás Kodácsy:

Walter Kasper

Martin Luther – Eine ökumenische

Perspektive . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 259

Szebik Imre:

Protestáns hősök

Gondolatok egy jubileumi reformációs könyv

recenziója kapcsán . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 260

Imre Szebik:

Protestant Heroes

Some Reflections

on a Reformation Jubilee Book . . . . . . . . . . . 263

Protestantische Helden

Gedanken zu einen Buch zum

Reformationsjubiläum . . . . . . . . . . . . . . . . . . 265

 

EPILÓGUS

Kádár Zsolt:

Post Scriptum . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 266

Zsolt Kádár:

Post Scriptum . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 267

Zsolt Kádár:

Post Scriptum . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 268

 

Post Scriptum 2017/03

Post Scriptum

A Theologiai Szemle e mostani számával a szerzők és a szerkesztők szerény kísérletet tettek arra, hogy keresztmetszetét adják a magyarországi teológiai gondolkodásnak egy minősített időben, egy kétségtelenül aktuális témáról, a reformációról, a reformáció elindulásának ötszázadik évében.

Az örökkévaló Isten kivételes ajándéka a protestantizmus mostani nemzedéke számára az ünneplés lehetősége. Bizonyára minden protestáns közösségben, gyülekezeti szinten, egyházi intézményekben, tudományos fórumokon, kulturális eseményeken, népszerű vagy akadémiai szintű publikációkban, s ezen túlmenően a napi politika sűrített percei között lokálisan és globálisan fontos, szép és tartalmas programok eszméltették az adott közösségek tagjait a reformáció kialakulásának, történetének, teológiájának, társadalmi hatásának összetettségére és értékeire. Az 1517-től számított eseménysor kétségtelenül több mint egyházi diszciplinákba szorítható teológia-történeti cselekmény és eszmény. Valljuk, hogy Luthert és szellemi társait, az előtte és az utána munkálkodókat Isten megajándékozta a felismerések azon sorozatával, mely által késztetést éreztek arra, hogy egy deformálódott egyházi struktúrát, s az ehhez társult manipulált kommunikációt elvessék, s helyette mást ajánljanak: igazabbat, tisztábbat, hitelesebbet.

Valljuk, hogy ez nem pusztán az emberi intellektus produktumaként értékelhető történelmi esemény volt, melynek hatása végigvonul népeken, nemzedékeken, felekezeteken, és kontinenseken, hanem Isten Lelke munkájának a mában is figyelmeztető, s egyben a jóra vezérlő konkrétuma.

A Theologiai Szemlében közölt tanulmányok, meditációk, ökumenikus kitekintések, recenziók által igyekeztünk azt bemutatni, hogy 500 évvel a nagy esemény után hogyan látjuk és hogyan éljük meg a reformációt református, evangélikus, baptista, metodista, pünkösdi és adventista egyházi, felekezeti körökben itt Magyarországon. A reformációban kapott áldásokat vehettük számba, felidézve a történelem sodrásában átélt viszontagságokat, a szellemi áramlatok keltette kihívásokat, s a fájdalmas egyet érteni nem akaráson is átsegítő kegyelem valóságát. Római katolikus és orthodox szerzők is megnyilatkoznak jelezve a reformáció más egyházakban is ható, észlelhető impulzusait.

Három nyelven, több mint kilencven éves történetében első alkalommal jelenik meg a Theologiai Szemle. A szerkesztő bizottság szándéka szerint ily módon is szeretnénk közelebb vinni gondolatainkat, tudományunkat, hitvallásunkat az evangélium szerint reformált hitű testvéreinkhez, minden Krisztusban hívőhöz és Krisztust keresőhöz – a mindennapi reformálódás szükségének és valóságának hitében és tudatában.

Kádár Zsolt

Post Scriptum

With the present issue of Theologiai Szemle (Theological Review), authors and editors have made a humble attempt to give a cross-section of Hungarian theological thinking at a qualified time on an undoubtedly topical issue: the Reformation, on the 500th anniversary of its beginning.

This opportunity for commemoration is an exceptional gift from the eternal God to the present generation of Protestantism. Surely, in every Protestant community, congregation, church institution, scholarly forum, cultural event, popular or academic publication, and, beyond these, in the intense minutes of daily politics, beautiful and meaningful programs of local or global importance made members of these communities think about the complexity and values of the development, history, theology, and social influences of the Reformation.

The course of events beginning in 1517 is undoubtedly more than an act or idea in the history of theology, which can be squeezed into the framework of church disciplines. We profess that Luther and his spiritual fellows, those who worked before and after him, were given by God the series of perceptions which compelled them to reject a deformed ecclesiastic structure and the accompanying manipulated communication, as well as to offer something else instead: something more true, pure, and authentic. We profess that this was not just a historical event, appreciable as the product of human intellect, the influence of which has run through peoples, generations, confessions and continents, but it was the manifestation of the work of God’s Spirit, which exhorts and also sets us on the right road even today.

Through the studies, devotions, ecumenical outlooks, and reviews, we endeavoured to present how we see and live the Reformation 500 years after the great event in the Reformed, Lutheran, Baptist, Methodist, Pentecostal and Adventist church and denominational circles in Hungary. It was an occasion to count the blessings given in the Reformation, remembering the trials in the course of history, the challenges of intellectual trends as well as the reality of mercy, which helps us through even the painful will of disagreement. We also have the contribution of Roman Catholic and Orthodox authors who point out the impulses of the Reformation having its perceivable effect in other churches.

First time in its longer than 90-year-old history, Theologiai Szemle is published in three languages. According to the purpose of the Editorial Board, we should like to bring our thoughts, knowledge, and confession closer to our brothers and sisters who have a reformatory faith according to the gospel, to all believers in Christ and all seekers of Christ. In the conviction and awareness of the necessity and reality of everyday reformation.

Zsolt Kádár

 

Post Scriptum

Mit der jetzigen Nummer der Theologiai Szemle  (Theologische Rundschau) haben die Autoren und Redakteure einen bescheidenen Versuch unternommen, einen Querschnitt des theologischen Denkens in Ungarn zu geben; in einer dafür passenden Zeit, über ein zweifellos aktuelles Thema, die Reformation, im fünfhundertsten Jahr nach ihrem Beginn.

Die Möglichkeit zum Feiern ist ein besonderes Geschenk des ewigen Gottes für die jetzige Generation des Protestantismus. Gewiss gab es in allen protestantischen Gemeinschaften, auf Gemeindeebene, in kirchlichen Institutionen, wissenschaftlichen Foren, in Publikationen populären oder akademischen Niveaus und darüber hinaus in den verdichteten Minuten der Tagespolitik schöne und inhaltsreiche lokale und globale Programme, durch die die Mitglieder auf die Komplexität und Werte der Entfaltung, Geschichte, Theologie und gesellschaftliche Wirkung der Reformation aufmerksam gemacht wurden.

Die Reihe der Ereignisse ab 1517 ist zweifellos mehr als eine in theologische Disziplinen zwingbare theologiegeschichtliche Handlung und Idee. Wir bekennen, dass Luther und seine Geistesgenossen, diejenigen, die vor und nach ihm gewirkt hatten, von Gott mit der Reihe der Erkenntnisse beschenkt wurden, durch die sie sich dazu bewegt fühlten, eine deformierte kirchliche Struktur und die sich dazu gesellende manipulierte Kommunikation zurückzuweisen und stattdessen etwas Anderes anzubieten: etwas Echteres, Reineres und Glaubwürdigeres. Wir bekennen, dass das nicht bloß ein als Produkt menschlichen Intellekts bewertbares historisches Ereignis war, dessen Wirkung Völker, Generationen, Konfessionen und Kontinente durchzieht, sondern die Konkretheit von Gottes Werk, das auch heute mahnt und gleichzeitig zum Guten führt.

Durch die hier im Theologiai Szemle veröffentlichten Meditationen, Aufsätze, ökumenische Ausblicke und Rezensionen strebten wir danach, vorzustellen, wie wir die Reformation, fünfhundert Jahre nach dem grossen Ereignis hier in Ungarn in lutherischen, reformierten, baptistischen, methodistischen, adventistischen und pfingstlerischen kirchlichen bzw. konfessionellen Kreisen sehen und erleben. Wir konnten die durch die Reformation erhaltenen Segen in Betracht ziehen, während wir auch die im Strom der Geschichte erlebten Unbillen heraufbeschwörten, sowie die Herausforderungen durch die Geistesströmungen und die Wirklichkeit der Gnade, die auch durch den schmerzhaften Willen zum Nichteinverständnis hindurch hilft. Auch römischkatholische und orthodoxe Autoren kommen zu Wort, und bezeichnen die auch in anderen Kirchen wirkenden und wahrnehmbaren Impulse der Reformation. Es ist das erste Mal, dass der Theologiai Szemle in seiner mehr als neunzigjährigen Geschichte in drei Sprachen erscheint. 

Es ist die Absicht des Redaktionsausschusses, unsere Gedanken, und Wissenschaft, sowie unser Bekenntnis unseren Schwestern und Brüdern reformatorischen Glaubens in den verschiedenen Konfessionen, allen Christusgläubigen und Christussuchenden auch auf diese Weise näherzubringen. Das geschieht nicht zuletzt auch im Glauben und Bewusstsein der Notwendigkeit und Wirklichkeit der alltäglichen Reformierung.

Zsolt Kádár

 

A főszerkesztő jegyzete - 2017/2

Megint a Reformáció



évfordulójáról lesz szó az alábbiakban, s már most jelzem, hogy ez így lesz egész évben. Sőt e lapszám Kitekintés rovatának nagy részét a református reformációnak, ill. a református megemlékezések nyitóeseményének szánjuk. És nincs vége. A következő szám tematikus lesz, és így az egész lapszámot – ráadásul angolul és magyarul, plusz egy bőséges német összefoglalással szerkesztve – a 16. századi Reformáció máig érvényes és érezhető hatásának szenteljük.
Egy ökumenikus szakfolyóiratban pedig ehhez a bátorságot nem az adja, hogy a Szemle karakterében, szerzőinek és előfizetőinek felekezeti arányában dominánsan református, hanem az, hogy mind a reformációnak, mind pedig a református reformációnak erős ökumenikus karaktere van. És ezt az igazságot éppen Bas Plaisier, holland református teológus, mint a Református Világközösség képviselője hangsúlyozta 2017. január 31-én a Debreceni Nagytemplomban, a református egyház évfordulós megnyitó ünnepségén.
„…a református lét sosem jelent ’elkülönült, vagy izolált életet’ a világegyháztól. Az egyház katolicitása – ami közös tanítónk Kálvin számára olyan fontos eleme a Hitvallásnak – azt jelenti, hogy mindig úgy kell tekintenünk magunkra, mint akik részei vagyunk Krisztus egész világon jelenlévő testének.” Nyilván ez így is történik nem csak a 16. századi reformációban gyökerező egyházak irányába, hanem a reformáció által jobban megérintett római és a reformáció által „kevésbé” megérintett ortodox egyházak irányába.
Ezt annál is inkább érdemes tudatosítani és hangsúlyozni, mert a reformátorok semmit nem akartak kevésbé, mint egyházszakadást. Kálvin így ír erről: „…a szeparatizmus az egyházban egy olyan bűnös cselekedet, mint a tévtanítás.” Luther pedig „…haláláig gyötrődött azzal a kínzó kérdéssel, hogy vajon nem volt-e szeparatista, az egyház egységének rombolója.” – hangsúlyozta a református teológus. Sőt a következő kálvini distinkciót is idézte: „Kezdetben visszautasítottam a Reformáció újítását. Egy dolog miatt maradtam távol a Reformáció tanításától a kezdetekben: az Egyház iránti tiszteletem miatt. … Később azonban megértettem, hogy az Egyház fenségének támadásától való félelmem nem volt helyes. Aztán megtanultam, hogy nagy különbség van aközött, hogy valaki elszakad az egyháztól és aközött, ha valaki szeretné helyreállítani és reformálni az egyházat a tévedéseiben.”
Ez a distinkció, és az utóbbi vágy igazsága napjainkban, a Reformáció 500. évfordulójának esztendejében és a jövőben is helyénvaló és érvényes. És ennek az igyekezetnek, elkötelezettségnek egyik legitim módja éppen az inter-konfesszionális teológiai diskurzus. Bizonyára erre is buzdít a köszöntő utolsó előtti sora, amely a reformátusok világközössége számára ezt a programot artikulálja: „Nagyon fontos, hogy a Református Világközösség további lépéseket tegyen az ökumené útján a lutheránusok, a római katolikusok valamint az evangelikál és pünkösdi mozgalmak felé.”
A Theologiai Szemle a Reformáció 500. évfordulóján – lapszámonkénti és éves tematikájában az évfordulót markánsan reflektálóan – sem akar mást tenni, mint ezen az ökumenikus úton haladva Krisztus népét egyetemesen szolgálni.

Bóna Zoltán



TARTALOM - 2017/2

A FŐSZERKESZTŐ JEGYZETE
Bóna Zoltán: Megint a Reformáció . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .  . . . . . . 66

SZÓLJ, URAM!
Pataky Albert: A Szentlélek reformációja . . . . . . . . . . . . . . . . . . .  . . . . . . . . . . . 67

TANÍTS MINKET, URUNK!
Nagy Gábor: Ézsaiás prófétai elhívása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .   . . . . . 68
Hodossy -Takács Előd: Isten elveszett háza . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 74
Szabados Ádám: A történelem hazatérése?
– Kritikai észrevételek N. T. Wright Jesus and the Victory of
God című könyvéhez . .  . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 79
Kozák Péter: Tillich ontológiai szabadságfogalma . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 86
Szakács Tamás: A természettudomány-teológia párbeszéd
néhány szemléletének szinopszisa . . . . . . . . . . . .  . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .  . . . 95
Sitku Tibor: A kitérésfolyamat értelmezése a fowleri
hitfejlődés elméletének kontextusában . .  . . . . . . . . . . .  . . . . . . . . . . . . . . . . .  106

KITEKINTÉS
A Reformáció 500. évfordulóján
Fekete Károly : Sorsközösségben egymással és a Krisztus-történettel . . . . . . .  114
Soltész Miklós: Belső vizsgálatra indító kérdések . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 116
Papp László: Tisztelettel köszöntöm Önöket Debrecenben . . . . . .. . . . . . . .  . . 117

ÖKUMENIKUS SZEMLE
Szigeti Jenő: Tallózgatás teológus szemmel . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .. . . . . . 118
Záró nyilatkozat az üldözött keresztyének védelmére tartott világtalálkozón
Fordítás/Forrás: Békefy Lajos . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 121

KÖNYVSZEMLE
Peleskey Miklós Péter: Világnézetek kihívásai és a protestáns teológia . . . . . . 122
Molnár Krisztina: Dionísziosz Tácisz: „Légy elrejtett ember!”
Szemelvények XX. századi görög ortodox atyák tanításaiból . . . . . . . . . . . . . . . 125
Ötvös László: Balogh Ferenc professzor edinburghi naplója . . . . . . . . . . . . . . . 126

 

 

Absztraktok 2017/02

Nagy Gábor
Ézsaiás prófétai elhívása

A tanulmány Ézsaiás próféta könyvének 6. fejezetével, az un. elhívás történettel foglalkozik. A tanulmány első harmada a vízió és a komisszió kapcsolatának mélyebb feltárására koncentrál, a fejezet két egymástól jól elkülönülő részének exegetikai vizsgálata során chiasztikus szerkezet, szópárok, ellentétpárok és egyedi kifejezések elemzésén keresztül. A második harmadban a prófétai üzenet kerül előtérbe, a próféta és a nép megtisztítása, mely utóbbi a szent mag képében teljesedik be, miközben a mennyi lények és a földi nép közötti távolság megmarad. Az utolsó harmad a 6. fejezet és az előző öt fejezet kapcsolatának vizsgálatával foglalkozik. Ez az összehasonlítás a tematikus kapcsolat és az irodalmi műfajok összevetésének módszerével történik. Ez alapján kimutatható, hogy a tematikus és a szemantikus hasonlóság nem mindig kapcsolható össze egymással. Az első és hatodik fejezet között szoros kapcsolat áll fenn, az előbbi előrevetíti az elhívás történet látomását. Az első öt fejezet, mintegy bevezetésként szolgál, mely nélkülözhetetlen a 6. fejezet megértéséhez. A Sodoma és Jeruzsálem közötti párhuzamban nemcsak a hasonlóság, hanem a különbség is fontos szerephez jut, különösen ami JHVH közbelépését illeti. A 6. fejezet perspektíváját a szentség és szentségtelen közötti feszültség adja, csak így értelmezhető ennek a fejezetnek a látomása és a missziói parancs része is.

The paper deals with the Book of Isaiah Chapter 6, the so-called prophetic call narrative. The first part of the paper focuses on a deeper exploration of the relationship between vision and commision. Upon discussing the exegetical examination of the two distinct parts of the chapter, chiastic structure, pairs of words, opposite words and unique expressions were analyzed. The second part of the paper approaches the prophetic message particularly the cleansing of Isaiah and God’s people. The latter is accomplished through the image of the holy seed, while the distance between the heavenly beings and terrestrial people remains the same. The third, and last part of the paper is concerned with the relationship between Chapter 6 and the preceding 5 Chapters. This comparison is made by comparing thematic relations and literary genres. This method revealed that the thematic and semantic similarities can not always be interconnected. A close relationship can be observed between the first chapter, which foreshadows the vision of the calling story, and the sixth chapter. The first five chapters serve as an introduction and are essential in understanding Chapter 6. In the parallel between Sodom and Jerusalem, not only similarity, but also difference plays a key role, especially in regards to JHVH’s intervention. The perspective of Chapter 6 is defined by the tension between holy and unholy. Mission and vision is only comprehensible from this aspect.


Hodossy-Takács Előd
Isten elveszett háza
Jeruzsálem vaskori temploma

Sok rom megragadja az ember fantáziáját. Egy-egy valószínűtlen szirten épült vár vagy erdő mélyén megbújó kolostor maradványai közt különleges érzés keríti hatalmába a látogatót. De mi a helyzet akkor, ha a romnak sem maradt nyoma? Ha csak olvasunk egy hajdanvolt dicsőséges épületről és annak környezetéről? Salamon templomának, a bibliai kronológia mai állása szerint a tizedik században épült „első” szentélynek (nem számítva esetleges előfutárait) nincsenek meg egykori felszerelési tárgyai, díszei, nem maradtak fenn kövei – még körvonalai sem. Bármennyire is meglepő, vagy esetleg kellemetlen a bibliaolvasó, Biblián tájékozódó keresztyén ember számára, de ilyen összefüggésben a történeti kutatás csak azt állapíthatja meg, hogy az épületnek irodalmi lecsapódása van, építészeti-régészeti nyoma azonban nincs. A ház: elveszett.

We do not have any direct archaeological evidence of Solomon’s temple. The possible Bronze Age predecessors of the building are also unattested. In the meantime in the Southern Levant some excavated Iron Age Temple buildings show similar features to the Biblical description of the house of the Lord. In the paper we evaluate the relevant Biblical texts and the cultic buildings of Tell Ta‘yinat, ‘Ain Dara, Tel Moza and Tel Arad. On the basis of the available data we can state that although the Iron Age Temple of Jerusalem is lost from our sights, but its described architectural features are physically well attested in the region.



Szabados Ádám
A történelem hazatérése?
Kritikai észrevételek N. T. Wright Jesus and the Victory of God című könyvéhez

A tanulmány N. T. Wright Jesus and the Victory of God című Jézus-monográfiáját teszi kritikai vizsgálódás tárgyává. Az anglikán történész-teológus a történeti Jézus-kutatások harmadik hullámával azonosulva kísérli meg, hogy a keresztény ortodoxia és a kritikai történetszemlélet között helyreállítsa a kapcsolatot. Ez a tanulmány pedig azt vizsgálja meg, hogy Wright kísérlete sikerrel járt-e. A cikk első fele a Wright által használt „tékozló fiú” metafora segítségével mutatja be a könyv tézisét. A történelem a „tékozló fiú”, mely visszatér a teológia „atyai házába”. A cikk második felében a szerző arra a kérdésre keresi a választ, hogy Wright kreatív tézisével a történelem valóban hazatért-e, vagyis hogy Wright sikeresen közelítette-e a kritikai történelmet a keresztény ortodoxiához.

This study is a critical examination of N. T. Wright’s Jesus and the Victory of God. Identifying with the Third Quest for the Historical Jesus, the Anglican historian-theologian makes an attempt to restore the broken relationship between critical history and Christian theology. The purpose of this study is to examine whether Wright’s attempt has been successful. The first part of the article uses the metaphor of the prodigal son (that Wright himself applies) to present the thesis of the book. History is the „prodigal son” who returns to the father’s house, i.e. orthodoxy. The second part of the article seeks to answer the question if Wright’s creative thesis managed to successfully bring about the return of the prodigal, i.e. the reapproachment between critical history and Christian orthodoxy.


Kozák Péter
Tillich ontológiai szabadságfogalma

A szabadság fogalmáról adott ontológiai elemzésében Paul Tillich öt, markáns megállapítást tesz. Először is, az emberi szabadságot a szabadság és sors személyes kategóriában (ontológiai polaritásában) kell értelmezni, s nem a dologi létszinthez tartozó esetlegesség-szükségszerűség fogalompárjának segítségével. Másodszor, a keresztyén teológia hagyományosan az emberi akarat problémájaként tárgyalja a szabadságot, e helyett azonban a teljes ember szabadságát kell figyelembe venni. Harmadszor, a szabadság és a sors nem egymást kizáró, hanem interdependens kapcsolatban állnak egymással, ami egyúttal az emberi felelősség forrása is. Negyedszer, Tillich kiemeli az emberi szabadság végességét Isten végtelen szabadságához képest. Végül, az emberi szabadság alapját és lényegét az absztrakció és a nyelv képessége adja. A tanulmány az utolsó fejezetben a tillichi szabadságfogalom erős és gyenge láncszemeit próbálja meg beazonosítani.

Paul Tillich makes five, strong statements in his ontological analysis of the concept of freedom. First of all, human freedom needs to be interpreted in personal categories, such as the ontological polarity of freedom and destiny, and not in the categories of contingency and necessity, which belong to the ontological level of things. Secondly, the Christian theology generally focuses on the will, instead of the whole man in the discussion of human freedom. Thirdly, freedom and destiny are not mutually exclusive ideas but go hand in hand, and their interdependent connexions are the foundation and source of human responsibility. Fourthly, Tillich emphasises the finiteness of human freedom compared to the infinite freedom of God. Finally, the kernel of human freedom consists in the abilities of abstraction and language. In the last chapter, the study meekly tries to identify the strong and weak links of the Tillichian concept of freedom.


Szakács Tamás
A természettudomány-teológia párbeszéd néhány szemléletének szinopszisa

Jelen tanulmány a természettudomány és teológia kapcsolatának többféle felfogását veti össze a szerző által korábban publikált modellek fényében: egyrészt a természettudomány ill. a teológia „izomorf modelljei”, másrészt a transzcendens „monitor-modellje” fényében. A vizsgálat tárgya, hogy mennyiben, mely pontokon egyeztethető össze a különféle szerzők felfogása e három modellel, miként tudják kezelni a két diszciplína hasonlóságait és különbségeit.
A vizsgálat másik eredménye pedig az, hogy utat nyit a modellek módosítása előtt a tekintetben, hogy azok a lehető legtöbb szempontot kielégítővé váljanak. A két tudományterület kapcsolatára vonatkozó szemléletek emellett abba az irányba is mutatnak, hogy az ellenérveket is alaposan megfontolva a későbbiekben megvizsgáljuk, termékenyítően hathat e a természettudomány és teológia párbeszédére az ellentétkontraszt és korrespondencia mellett egy komplementaritás kategória bevezetése ill. a lutheri teológia (főleg a theologia crucis) paradoxonjainak vizsgálata.

This study compares perceptions in the relationship between science and theology in the light of the models previously published by the author. On the one hand in view of the ‘isomorphic models’ of science and theology respectively, on the other hand, in view of the ‘monitor model’ of the transcendent. The subject of the study is the compatibility of the three models in the concept of several authors, how can they handlethe similarities and differences of the two disciplines.
An unexpected result of the study is that it opens the possibility to change these models satisfying most of the aspects. Another question is risen by these approaches. Would it be productive to the science-theology dialogue, considering carefully the counterarguments as well, to introduce complementarity as a category along with contrast and correspondence, and to examine the paradoxes of the Lutheran theology (especially Luther’s theology of the cross)? These questions are to be examined later on.


Sitku Tibor
A kitérésfolyamat értelmezése a fowleri hitfejlődés elméletének kontextusában

Ahogy változunk, a hitünk is velünk együtt változik. Hitünk változásai krízishelyzetekhez vezethetnek, melyekben egyesek végül elfordulnak a kereszténységtől. Ez a tanulmány azt a folyamatot kívánja bemutatni, ami a hitehagyást, vagy más szóhasználattal a kitérést jellemzi. A kitérésfolyamatot egy másik folyamat, a James W. Fowler által felállított hitfejlődési stádiumok kontextusában is szemlélem, valamint a tanulmány zárásaként igyekszek a lehetséges prevencióról is szót ejteni.

Our life is changing, and so is ourfaith. The changes in faithcan lead tocrises and may eventually cause some people to turn away from Christianity. The purpose of this study is to describe the process of apostasyor, using a different phrase, “deconversion”. I try to examine deconversion in the context of another process: James Fowler’s faith development theory. In the closing part of my study I’ll write about the possibilities of prevention.



 

A WASHINGTONI WORLD SUMMIT DOSSZIÉ HITELESÍTŐ PECSÉTJE (VI.)

A WASHINGTONI WORLD SUMMIT DOSSZIÉ HITELESÍTŐ PECSÉTJE (VI.)
ZÁRÓ NYILATKOZAT
 



ZÁRÓ NYILATKOZAT
 
AZ ÜLDÖZÖTT KERESZTYÉNEK VÉDELMÉRE
 
TARTOTT VILÁGTALÁLKOZÓN
 
Washington, DC/USA, 2017. május 10-13.
 
„Szeretteim, a szenvedés tüze miatt, amely megpróbáltatásul támadt közöttetek, ne csodálkozzatok úgy, mintha valami meglepő dolog érne titeket. Sőt, amennyire részesültök Krisztus szenvedésében, annyira örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is ujjongva örülhessetek.
 
 
Boldogok vagytok, ha gyaláznak titeket Krisztus nevéért, mert a dicsőség Lelke, Isten Lelke megnyugszik rajtatok” (1Péter 4,12-14).
 
URUNK ÉS ÜDVÖZÍTŐNK, JÉZUS KRISZTUS azért jött a mennyből a Földre, hogy megváltson minket kereszthalálával. A világ Megváltójának tudatos véráldozata, amit értünk hozott, az emberi bűn elfedezéséért történt. 2000 évvel ezelőtti csodálatos feltámadása pedig új életet támasztott, és nyomában megszületett az Úr Jézus Krisztus szeretett egyháza.
 
ÉVSZÁZADOKON ÁT az Ő egyházának, ami megváltott férfiakból, nőkből és gyermekekből épült fel, akik egyedül Őbeléje vetették hitüket és bizodalmukat, meg kellett birkóznia konfliktusokkal, elnyomással, brutalitással, sőt halállal is, amit azok keze okozott, akik semmibe vették Isten Egyszülött Fiát, Jézus Krisztust, és ellenségesen viseltettek az Ő evangéliumával szemben. Az egyház célja mégis az, hogy az igazság fényét, világosságát árassza bele a korrupt világba.
 
A FENSÉGES ÜZENET ÁTHATOL a sötétségen és mindenkit arra hív, hogy bánják meg bűneiket és térjenek meg Krisztushoz, elfogadva Isten megbocsátását, és azt az üdvösséget, ami Isten kegyelme által egyedül az Őbenne bízó hit által lehet a miénk, úgy, hogy Krisztus iránti engedelmességben élünk, és Őt szolgáljuk Mesterünkként és Urunkként. Történelmileg tekintve, ez az erőteljes bizonyságtétel Krisztusról gyakran vezetett az Ő gyermekeinek üldözéséhez.
 
JÉZUS INTETTE TANÍTVÁNYAIT: „Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt… Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak…” (János 15,18.20). A Hegyi Beszédben pedig így fogalmazott: „Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek” (Máté 5,11-12).
 
A SZENT IGÉT TANULMÁNYOZVA, teljesen világos előttünk, hogy a Jézus Krisztus nevéért elszenvedett üldözés megerősíti és növeli az Ő egyházát. Az üldözés másokat is, olykor még az üldözőket is üdvösségre vezethet, így juttatva az egyháznak és az örök mennyei hajléknak lelkeket, akiket az Ő Országa számára lehet megnyerni. Ez egyértelműen az egyház győzedelmes reménysége. Maga Krisztus ígérte: „…Én  ezen a kősziklán építem majd fel egyházamat, és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta” (Máté 16,18).
 
PÁL APOSTOL, AKI MEGTÉRÉSE ELŐTT ÜLDÖZTE A KERESZTYÉNEKET, megtapasztalta, talán jobban, mint más apostolok, hogy milyen hatalmas Krisztus megbocsátása, és azoké, akik a Krisztusba vetett hit által testvéreivé lettek. Ezért is írta: „Tehát, amíg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben” (Galata 6,10).
 
A SZENTÍRÁS AZT TANÍTJA A KERESZTYÉNEKNEK, hogy az Ő nevéért türelmesen viseljék el a hátratételt: „Mindazokat, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, szintén üldözni fogják” (2Timóteus 3,12). „Teérted gyilkolnak minket nap mint nap…de mindezekben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket” (Róma 8,36-37).  A Biblia pedig mindnyájunkat arról is biztosít, hogy Jézus soha el nem hagy, és el nem marad tőlünk (Zsidókhoz írt levél 13,5).
 
A KERESZTYÉNEK ELLEN ELKÖVETETT KEGYETLENKEDÉSEK, amelyek a 21. század elején szerte a világon tapasztalhatók, hoztak össze minket itt Washingtonban. A World Summit in Defense of Persecuted Christians lényegileg azért jött létre, hogy szív szerint átöleljük azokat, akik „hitünk házanépeként” feláldozták magukat Krisztusért. Több, mint 130 országból gyülekeztünk egybe különféle felekezeti háttérrel, de teljesen elkötelezve Jézus Krisztusnak és az Ő Igéjének, hogy kifejezzük mélységes aggodalmunkat az üldözöttek miatt. Azt kérjük Istentől, hogy az imádság és a magasztalás segítségével oltalmazza hitünket. Őneki adunk hálát azért, hogy üldözött testvéreink Krisztusról valló bizonyságtétele segítségével is tovább terjedhet az evangélium a föld végső határáig és ez is az Ő dicsőségét szolgálhatja.
 
ALAPOSAN MEGRÁZTAK MINKET AZOK A BIZONYSÁGTÉTELEK, amiket azoktól hallottunk, akik folyamatos üldöztetésben éltek, és sok esetben még most is fájó sebeket hordoznak. Elkötelezett és hitvalló példájukkal inspirálták és biztatták azokat, akik a legelnyomóbb társadalmakból érkeztek közénk. 
 
A NYUGATI ORSZÁGOKBAN A KERESZTYÉNEK MA GYAKRAN TAPASZTALNAK kisodródást a társadalom peremére, gúnyt és a vallásszabadság veszélyeztetését. A világ más részein a keresztyének bántalmazást, tömeges kivégzést élnek át, és tanúi a történelmi keresztyén egyházak eltörlésére irányuló törekvéseknek. A Közel-Keleten és Észak-Afrikában bekövetkezett katasztrófákban keresztyéneket és családjaikat arra kényszerítettek, hogy hagyják el ősi földjüket. Ők Krisztusban fivéreink, és nővéreink, testvéreink. Áldozatuk a mi ügyünk. A
 
 
Szentlélek erejével felszerelkezve, eltökélten mondjuk Pállal: „Én Jézus bélyegeit hordozom a testemen!” (Galata 6,17). 
 
KRISZTUS KÖVETŐIKÉNT KÖTELESSÉGÜNK IMÁDKOZNI, bátorítani és oltalmazni is hittestvéreinket. Nem dőlhetünk kényelmesen hátra és tétlenül maradni nehézségeik láttán. „Ne feledkezzetek meg a foglyokról, mintha fogolytársaik volnátok, a gyötrődőkről, mint akik magatok is testben vagytok” (Zsidókhoz írt levél 13,3). Amikor Pétert igazságtalanul börtönbe vetették Krisztusról szóló prédikálásáért, az egyház a hívők rendelkezésére álló „fegyvertárból” a leghatékonyabbhoz nyúlt – a mennybéli Istenhez kiáltottak. Miközben könyörögtek, egyszer csak Péter bekopogtatott hozzájuk. Válaszként a buzgó imádságra, kiszabadult.
 
VALLJUK MEG HŰSÉGÜNKET azok iránt, akik Krisztus nevéért súlyos áldozatokat hoznak, és kötelezzük el magunkat a következők mellett:
-          MEGÍGÉRJÜK, HOGY ELŐSEGÍTJÜK a tájékozódást a világszerte üldözött keresztyénekről és hatékonyan segítjük őket a szükség óráiban;
-          MEGÍGÉRJÜK, HOGY IMÁDKOZUNK lankadatlanul, és a világ minden részén élő hívő testvéreinket is buzdítjuk könyörgésre azokért, akik üldöztetést szenvednek el, hogy épségben maradjon meg lelkük, elméjük és testük (1Thesszalonikai levél 5,17,23-24);
-           MEGÍGÉRJÜK, HOGY GYAKORLATI TÁMOGATÁST nyújtunk az üldözött egyháznak, ahol ez csak lehetséges (Filippi 2,4);
-          MEGÍGÉRJÜK, HOGY EGYÜTTMŰKÖDÜNK minden személlyel, szervezettel, kormányzati hellyel annak érdekében, hogy ők is védelmezőként léphessenek fel a Krisztus Jézusba vetett hitük miatt üldözött keresztyének érdekében (Nyisd meg szádat a némáért, a mulandó emberek ügyéért! – Példabeszédek 31,8-9); 
-          MEGÍGÉRJÜK, HOGY HŰSÉGESEN KÖVETJÜK bibliai mandátumunkat, megbízatásunkat, aminek értelmében egymást vigasztaljuk és építjük, s így példázzuk, mutatjuk meg Krisztus szeretetét és ennek átformáló erejét, a legsúlyosabb viszonyok között és ellenére is (1Thesszalonikai levél 5,11); 
-          MEGÍGÉRJÜK, HOGY MEGERŐSÍTJÜK az egyház bizonyságtételét világszerte a bibliailag ránk testált evangelizáció segítségével, s hogy ezt határozottan, megtorpanás és kompromisszumok nélkül végezzük (Márk 16,15; Római levél 1,16). 
 
Az üldözés növekszik, de az egyház bizonyságtelét a Jézus Krisztusról szóló üdvözítő, szabadító evangéliumról soha nem lehet elfojtani. Imádkozunk keresztyén hittestvéreinkért, bárhol is élnek. Sürgetjük Krisztus Királyságnak megvalósulását, s könyörgünk azért a megígért napért, amelyen az egyik gyönyörű hitvalló himnusz szerint „a győzedelmes egyház majd Urával egyesül és békessége beteljesül”.
 
„Mert mi nem test és vér ellen harcolunk, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. Éppen ezért vegyétek fel Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve, megállhassatok” (Efézus 6,12-13).
 
(Fordítás: Dr. Békefy Lajos, internetes tudósító)

 

A főszerkesztő jegyzete - 2017/1

A Reformáció


mint teológiai és történeti jelenség, valamint szükségszerűség – sok más eseménnyel/ jelenséggel ellentétben – eo ipso csak folyamatában értelmezhető. Még a lutheri reformáció 1517. október 31. köthető eseménye, amelynek a konkrét dátum okán van egy erős punktuális eleme is, csak a kontinuális reformációval szoros összefüggésben, bár annak egyik legjelesebb történeti pontja/pillanataként érthető és vizsgálható. És ennek bibliai, teológiai gyökerei egyaránt vannak. Jézus Krisztus sokszor, sokféleképpen beszél a megújulásról, az újjászületésről, az új borról és az új foltról, az új teremtésről. És ugyanezt találjuk az apostolok irataiban is. Ugyanakkor a megújulás nála sem légüres térből és még csak nem is a most pillanatából, vagy az önmagára mutatásból indul a jövő felé, hanem valamihez való visszafordulást feltételez. A Hegyi beszédben a törvényt magyarázza, és ahhoz képest beszél az újról, és nem azzal ellenkezve. A Nagyparancsolatban a prófétákra is hivatkozva buzdít a kettősegy szeretetre. A spirituális újjászületésnek – ahogy az egyértelmű a Nikodémussal való beszélgetésben – az a Szentlélek az alapja, aki már a teremtéskor is kreatíve „lebegett a vizek felett”. A forradalomnak ugródeszkája van a ma tűrhetetlenségében, a reformációnak pedig biztos alapja van a múlt vagy az örök isteni rendben. Ezt az alapot pedig a bölcsesség, a szeretet, a kegyelem és az áldozat jellemzi. S ez igaz az egyház történelmében végbemenő reformációs folyamatra is. E folyamatban – vagy primer vagy szekunder módon – a reformálódás mindig az evangéliumban dokumentált Krisztushoz való (vissza)térést jelenti. Pál apostol leveleitől kezdődően az apologéták iratain át az ökumenikus zsinatok hitvallásáig ez történt, már akkor is, amikor az evangélium formálisan nem állt a maihoz hasonlóan rendelkezésre. Pál levelei a legtöbb esetben reformatív reakciók ilyen vagy olyan spirituális, vagy praktikus deformációkkal szemben. Az apologéták ugyanezt teszik, amikor védekeznek a félremagyarázó vádaskodásokkal szemben. A zsinatokon visszatérve Krisztus szavaihoz, ön-propagációihoz, parancsaihoz fogalmazták meg például a Szentháromságtant (Nicea 325) és Krisztus egy-lényegben való kettős természetét (Kalcedon 451). A középkor teológusai és szentjei közül – legalábbis sokak és az én megítélésem szerint is – azok a nagyok és szentek, akik szintén ezt tették: például Augustinus és Ferenc. A monasztikus mozgalmat is ez a reformációs szükség és készség hatotta át Benedektől a Cluny-i reformig. És innen már csak egy ugrás az elő-reformátorok sora Wiclif-től, prágai Jeromos-on át Husz Jánosig. S ez mind hordozza magán a reformáció ismérveit, ami elvezetett a 16. századi Reformációhoz, a nagy egyéniségekhez, mint Luther, Zwingli, Kálvin és a meghatározó hitvallásokhoz, mint az Ágostai, a Heidelbergi és a 2. Helvét Hitvallás. Ennek a nagy eseménynek van most a 21. században félévezredes történelmi évfordulója. Ami oda vezetett, és ami abból következett a máig, annak pedig kétezer évet meghaladó, ma is élő története van. Ez utóbbinak nincs (év)fordulója, csak folyamata van, amely egyszerre jelent lehetőséget és feladatot. S ha e kettőt bölcsen és hűségesen megragadjuk, akkor áldást is Krisztus egyháza és a Krisztusban teremtett és megtartott egész világ számára. „Ecclesia semper reformanda est”. Karl Barth nevéhez kötődik ez a közismert mondás, aki olykor, de nem mindig a „reformata” jelzőt is közbeiktatta. A fenti bibliai és történeti gondolatok alapján tehát elmondhatjuk: mivel a reformáció teológiai értelemben visszatérést jelent Krisztushoz, ez Krisztus egész népének mindenkori nagy lehetősége és áldásos feladata.


Bóna Zoltán

 

 

 

TARTALOM - 2017/1

A FŐSZERKESZTŐ JEGYZETE
BÓNA ZOLT ÁN: A Reformáció ............................. 2


SZÓLJ, URAM!

PAPP JÁNOS: Valami új született!  ........................ 3
TANÍTS MINKET, URUNK!
SZŰCS FERENC: A II. Helvét Hitvallás aktualitása .............. 4
FEKETE CSABA: Igazán hiszen-é? ........................... 9
HELLA FERENC: Ifjúsági szervezetek  a Csurgói Református Gimnáziumban  ...... 18 HAJNAL PIROSKA: Segélyszervezetek  a jugoszláviai háborúban  és a konszolidációban  ................... 27


KITEKINTÉS

MOLNÁR ANDREA: Ama felülről jövő bölcsességről Jakab levele alapján ..................... 32 URBÁN GEDEON: A Magyarországi Baptista Egyház  szórványhelyzete  . . . . . . . . . . . . . 35


ÖKUMENIKUS SZEMLE

PUNGUR JÓZSEF: A diaszpóra egyház felé .................... 45


KÖNYVSZEMLE

NÉMETH ÁRON: Manfred Oeming–Joachim Vette: Das Buch der Psalmen Psalm 90–151........ 48
GAÁL BOTOND: A teológia 20. századi reformációja ........... 50
SZIGETI JENŐ: Tallózgatás teológus szemmel................ 59

 

 

Absztraktok 2017/01

SZŰCS FERENC
A II. Helvét Hitvallás aktualitása


A II. Helvét Hitvallás aktualitása az egyházban mindig a jézusi kérdés: „Ti kinek mondotok engem?” (Mk 8,29) A II. Helvét Hitvallás 16. századi aláírói ragaszkodtak a katolikus (egyetemes) hithez, ezért az óegyházi herézisek elítélésén túl inkább konszenzus szövegnek és nem egy felekezeti jelleg hangsúlyozásának tekinthetjük. A II. Helvét Hitvallás legfőbb jellegzetessége a helyes Írás értelmezés (hermeneutika), amelyet az I–II. fejezet tárgyal. Egyedülálló itt a szeretet szabályának (regula charitatis) kiemelése. A II. Helvét Hitvallás különbséget tesz a fő és mellékes dolgok közt, így pl. a liturgiai egyformaságot nem tekinti az egység kritériumának. A hit bizonyosságának erősítése még az olyan fejezetben is látható, mint a kiválasztás és predestináció tana (X. fejezet), a II. Helvét Hitvallás itt mellőzi az elvettetés kifejtését.


The actuality of the confession in the church is always the question of Jesus: “Who do you say that I am? (Mark 8,29) The subscriber pastors of the Second Helvetic Confession were devoted to the Catholic (universal) faith so besides the damnation of the heresies of the ancient church, the confession can be regarded a consensus script rather than an emphasis of a denominational statement. Its main characteristic is the right explanation of the Scripture (hermeneutics) which is expounded in chapters I. and II. It is very unique in mentioning the rule of love (regulacharitatis) along with the rule of faith. The Confession differentiates between the main and secondary items e. g. the liturgical uniformity is no criteria of the unity of the church. The strengthening of the certainity of faith can be seen in subjects like election and predestination (X. ch.). The Confession disregards election to eternal damnation.


FEKETE CSABA
Igazán hiszen-é?


Úrvacsorai kérdéseink valós (azaz gyónó) funkcióját és történetét is régóta vastag feledés borítja. 1985-ös és 1998-as Istentiszteleti rendtartásunk alkotói mellőzték az alapkutatást, a filológiai tisztázást, pedig ugyanakkor az illető kor teológiatörténeti és kritikai áttekintése elkezdődött a Studia et Acta köteteiben. Szükségszerűen elvétésekre és téves értelmezésre vezetett a hiányos feltárás. Az elhanyagolt és torzult liturgikus helyzetet körvonalazza az alábbi néhány szemelvény, nevezetesen a kérdések nyomtatásban megjelent változatai (1819, 1866, 1916, 1921). Ezekhez járul néhány kéziratos változat (1671-ből, 1787. és 1800 közötti időből). Eközben új és jellemző teológiai hangsúlyok is fölbukkantak. Szaporodtak a szavak és kérdések. A 20. században nehezen kezdődött el, meg is feneklett a szemléleti megújulás, az élő vizekhez visszakanyarodás és eszmélés. Ennek érzékeltetésére a Melius Juhász Pétertől megmásítva idézett kérdéseket is idéznünk kell, illetve ezek hagyományának részleges folytatódását a 19. század előtti öröklött ágendákban.


A unique feature of the Hungarian Reformed order of celebration of the Lord Supper is, that the questioning from the Saturday evensong of the Calvinist Pfalz – as to confession of sins of men, redeeming act of God, and thankful life of those being saved – became transposed to the sunday morning service between the sermon, and the communion. Later the meaning was lost, and the questioning tended to be complicated and elongated. See detailes in my earlier study in Theologiai Szemle 2015/2. Further detailes are quoted here from liturgy books published in 1819, 1866, 1916, 1921; and manuscripts dated from 1671, than between 1787. and 1800. These are connected with and involves as well complex theological problems. The number of the probation question was raised from three to four, even six and also tended to duplicate examination imbedded into the rite of confirmation. Renewal of liturgical thinking and theology is vital today for the future of the Reformed Church in Hungary. So we have to distinguish between original cofessional function of elements of service and later mixed up addition from the era of rationalistic, liberal and revivalist ideas. To compare the degree of alterations we also have to consider the original 16th century questions by Péter Juhász Melius and their partial survival up to the end of the 18th century.


HELLA FERENC
Ifjúsági szervezetek  a Csurgói Református Gimnáziumban


Tanulmányommal tisztelegni kívánok a 2017-ben 225 esztendős Somogy „első oskolája” embert-formáló szolgálata előtt, bemutatva hat olyan ifjúsági szervezet tevékenységét, amelyek a gimnáziumban működtek az 1948-as államosításig. Az ifjúsági szervezetek elindításában és a gimnázium életében nagyon komoly mérföldkő volt Csokonai Vitéz Mihály Csurgóra (1799. május 26.) érkezése. Kutatásomban arra kerestem a választ, hogy volt-e hatása az ifjúsági szervezeteknek az iskolában folyó munkára. Látható, hogy a diákság nagy része tagja volt több ifjúsági szervezetnek, és tevékenyen vettek részt a munkában. Így lehetőség adódott arra, hogy mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbb területet. Megvalósulhatott a identitástudat erősítése, a jellemformálás, egy olyan kitartó, Istenben bízó erős hitű generáció indulhatott útjára a gimnáziumból, akik felnövekedve is mindig tudták, hogy Kihez tartoznak, milyen értékek mentén kell éljék az életüket.


With this essay I would like to pay my respects to the service of the 225 years old first school of Somogy district, by presenting the activity of six youth organizations that worked in the grammer school until the nationalization of 1948. In the life of the school, as well as in the starting of these organizations, the arrival of Csokonai Vitéz Mihály had a great impact. In my research I am trying to find out if these organizations had any influence on the work in school. The majority of the students were members of these organizations and were very active, so each of them could fulfil their roles. In this way their personality could develop, their identity could strengthen and a generation with a strong belief in God could emerge from this grammer school, always knowing what the real values in life were.


HAJNAL PIROSKA
Segélyszervezetek a jugoszláviai háborúban  és a konszolidációban


Ötven esztendővel a II. világháború befejezése után a volt Jugoszlávia területén még dúló véres háború humanitárius vészhelyzetet idézett elő, melynek enyhítésében, majd a daytoni békeszerződést követő konszolidációs folyamatban a rendszerváltás éveiben szerveződött magyar segélyszervezetek jelentős szerepet vállaltak. A dolgozat – a teljesség igénye nélkül – áttekinti a MÖSZ és a Máltai Szeretetszolgálat Boszniában végzett tevékenységét, valamint a békekötés után megalakult Caritas Bosnia-Hercegovina erőfeszítéseit. A dolgozat részletesen foglalkozik a háborúban meggyalázott asszonyok rehabilitációjával, melyet az Egyházak Világtanácsának égisze alatt működő Ecumenical Women’s Solidarity Fund végez (jelenleg is) boszniai szervezetekkel együttműködve. Hangsúlyt kap a Bosznia-Hercegovinában tevékenykedő szervezetek munkájának vallásközi jellege: a szeretetszolgálat sem határokat, sem vallási hovatartozást nem ismer.


Fifty years after the end of WW2 humanitarian catastrophy threatened the West Balkans where millions of people suffered in a brutal war. The suffering and needy received help and support from all over the world, including Hungarian Charity Organizations (Ecumenical and Roman Catholic) organized shortly after the political changes in 1989/1990. This paper is a – not in the least full – survey of the efforts of the Hungarian Ecumneical Charity Fund and the Hungarian Malteser Charity. This is followed by a brief description of the work of Caritas Bosnia-Herzegovina. The second half of the study is devoted to the suffering and the possibility of rehabilitation of women abused by soldiers during the war. These women are receiving social, medical and psychological help from women helpers of the Ecumenical Women’s Solidarity Fund. BosniaHerzegovina sets a great example to emphasize the inter-religious character of caritas.


 

A főszerkesztő jegyzete - 2016/4

Elég!

Márai Sándor sokat idézett sora szimbolikus jelszavává lett az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 60 éves évfordulójának: „Mert egy nép azt mondta: »Elég volt.«”. Elég volt a megelőző minimum 8 esztendő igazságtalanságaiból, rettegéseiből, hazugságaiból, ellentmondásosságából, terrorjából.

Ezt az eleget persze nemcsak nemzeti kontextusban és politikai dimenzióban lehet érzékelni, hanem egyénileg is, lelkileg is, fizikailag is, amikor az ember egyénileg vagy közösségileg elérkezik tűrőképességének határára. Annál is inkább hangsúlyos e kifejezés, ha belegondolunk, hogy mi minden vágyott jóság, igazságosság, békesség, tisztesség hiányával élünk és ezek helyén vannak azok a dolgok, amit egy pont után már tűrni nem tudunk. Az emiatti legitim önsajnálatnak csak az szab határt, hogy mi magunk is – természetünknél fogva – nemcsak elszenvedői, hanem „aktivistái” is vagyunk olykor annak, ami keserűséget és végső elkeseredettséget okoz másnak és magunknak is. Olykor elegünk van magunkból is, és ennél csak az a rosszabb, ha másnak van elege belőlünk. Amikor pedig ennek a keserves elégnek az érzése eléri a krízist, a válaszutat, akkor döntenünk kell: a pozitív változás és változtatás felé mozdulunk, vagy a pusztulásig kitartunk a tűrhetetlen mellett.

1956-ban, 60 évvel ezelőtt egy nép azt mondta elég volt, és e népnek a jobbik fele – vérét is áldozni készen – elindult a jó irányba, a változtatás felé. S hogy ezt vérbe, börtönbe, emigrációba és társadalmi kirekesztésbe fojtották nem változtat azon, hogy a status quo-val, a természetesnek, megváltoztathatatlannak és bálványimádóan örökkévalónak kikiáltott hazug világgal – tiszteletet parancsolóan – szakítani akartak.

S 60 évvel a magyar forradalom és szabadságharc után kontinentális és globális méretekben tapasztalunk valami hasonló nagy „elég volt” kiáltást! Nagy-Britannia és az USA választóinak a döntését is költőien lehet egy ilyen elég kiáltásnak tekinteni. Elég volt abból a 70 évből, amelyben egyre inkább a kevesek gátlástalan gazdasági érdeke, a széles tömegek életét általában nem szolgáló eszmék, politikai korrektségnek nevezett tendenciózus kliséi, a kétes gazdasági érdekeket kiszolgáló média befolyása és sok minden más szempont vált uralkodóvá és – ismét – bálványimádó módon megváltoztathatatlannak kikiáltott örök igazsággá. Így idén két nép mondta azt elég volt!

És ez az elég hangossá tette a közbeszédet a csodálkozásnak, az értetlenkedésnek, sőt a vádaskodásnak és becsmérléseknek a szavaival. Ez a nagy csodálkozás önmagában mutatja, hogy a demokrácia élharcosaiként megszólaló hangadóknak mennyi közük van a demokráciához, ha egy választási eredmény általuk váratlan kimenetelekor így tudnak csodálkozni a választók akaratán és egy választás kimenetelének eo ipso kétesélyességén!?

Mennyivel jobb lenne pedig, ha a csodálkozás helyett ezek az események: a mi szabadságharcunk, annak évfordulója, az idei választások eredményei és még sok más tanulságos (világ)jelenség a dolgok mélysége és magassága felé vezetne bennünket.

S ha ez a tűnődés elég őszinte és elég alázatos lenne, akkor elvezetne bennünket Jézusnak a szavához, aki nekünk is mondja, amikor telve vagyunk gyarlóságainkkal, a körülöttünk lévő világ gyarlóságaival, amikor elegünk van magunkból és másokból, hogy van egy másik elég is: „Elég néked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.”

Bárcsak az „elég”-et kiáltó, és emiatt csodálkozó nemzetünk és a nagyvilág is ennek a csodának, ennek a karácsonyi, nagypénteki és húsvéti csodának a hatása alá kerülne.

Bóna Zoltán