Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa

A főszerkesztő jegyzete - 2018/2

Tanúságtétel, Igazságosság, Vendégszeretet


témakörök jegyében tartotta aktuális nagygyűlését az Európai Egyházak Konferenciája Újvidéken 2018. 05. 31–2018. 06. 06. között. A közel 60 éves ökumenikus szervezet létrejötte mögött az a szándék állt, hogy a vasfüggönyön átívelően vagy azon rést ütve párbeszéd jöjjön létre Kelet és Nyugat Európa egyházai között a hidegháborús éra közepette és annak enyhítése érdekében. A Nagygyűlés programjába a hétvége erejéig kapcsolódtam be. Úgy, mint a Szemle főszerkesztője és egy kicsit a személyes nosztalgia okán is hiszen az 1986-es Stirlingi Nagygyűlés óta minden nagygyűlésen ilyen-olyan minőségben jelen voltam. Óhatatlanul előjöttek a régi emlékek és ezek érdekes déjà vu érzéssé álltak össze. Az „érdekes” jelző fontos, mert a jelenség hasonló, de a szerepek változtak. A diktatúra idején a kelet-európai egyházak, egy „politikailag inkorrekt” miliőből érkezve annak bizonyos korlátozó befolyással bíró terhét hordozták, szemben a nyugati egyházak totális szabadságával. Ez nem lehetetlenítette el, de megnehezítette a kötetlen dialógust. Most valami hasonlót éreztem, de úgy, hogy a kelet-európai egyházak által képviselt gondolatokra való őszinte és hatékony nyugati válaszokat szinte ellehetetlenítette a Nyugat-Európát uraló, „politikailag korrekt” jelzővel kifejezett, értékrend/ideológia/reflex. Tehát miközben nem vitatom a legőszintébb és teológiailag is megalapozott párbeszédre való szándékot, ez nem tudott kiteljesedni egy felhőtlen, „teológiailag korrekt” párbeszédben. Például olyan kelet-európai felvetések, mint a krisztiánofóbia, vagy a „keresztyén értékek” fogalmi tisztázásának igénye, vagy a migráció jelenségére reflektáló – legalábbis párhuzamos – alternatív reakciók javaslata gyakorlatilag nem válhatott a plenáris diszkusszió tárgyává. A vendéglátó országnak, városnak és egyháznak tett gesztus is helyénvalóan illeszkedhetett volna a programba. Jó szívvel mentem én is a Duna parti emlékműhöz, ahol a „Hideg napok” áldozataira emlékeztünk. Az sem kifogásolható, hogy ott megjelent a „magyar hadsereg” néven nevezése. Ugyanakkor ez így a sebek gyógyulásához – véleményem szerint – kevés, sőt… Mégpedig azért, mert a történelem nem állt meg 1942-ben. 1944–1945-ben ennek megtorlásával folytatódott, ami több tízszeres magyar áldozatot követelt. Erről nem esett szó. A valósághűen, tehát történelmileg is korrekten és így gyógyítóan
szervezett megemlékezés annál is inkább könnyen megtehető lett volna, mert Szerbia és Magyarország törvényhozása és vezető politikusai között már megtörtént nyilvános, megbékítő főhajtás. A fentiek ellenére a Nagygyűlés újabb mérföldkő a CEC/EEK életében, amelyre érdemes odafigyelni. E figyelem jegyében a Szemle megelőző száma foglalkozott Európával, e szám meditációja az egyik legfontosabb témába ad biblikus bepillantást, és bizonyára a következő számok is visszatérnek az Európa jelenét és jövőjét hitünk szerint pozitívan érintő ökumenikus tevékenységre.

BÓNA ZOLTÁN