A főszerkesztő jegyzete 2021/01

Közös nyilatkozatban tiltakoztak

a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsába tömörült protestáns és ortodox egyházak, a Magyar Katolikus Egyház, valamint két izraelita és egy muszlim vallásfelekezet vezetői. Örültem, mert végre tiltakoztunk a vallási szimbólumokat, szent helyeket, tanításokat és hitgyakorlatokat gyalázó meg-szólalások ellen, amelyek olykor közszereplőnek számító emberek szájából is elhangzanak.

Elgondolkodtam azon, hogy nem lehetett volna e a tiltakozás tartalmában kicsit konkrétabb, mélyebb vagy éppen emelkedettebb?! Aztán rájöttem, hogy nem, mert a jelenségek intellektuális színvonaltalansága jogi/logikai ellentmondásossága, történelmi és társadalmi kontextusba helyezhetetlensége, alkotmányellenessége és sorolhatnánk a negatív jelzőket, még a konkrét esetekre hivatkozást is ellehetetleníti, nem hogy valamiféle tartalmi választ tenne lehetővé, amelyet nem érdemel meg egyik gyalázkodás, gúnyolódás, markáns/ primitív állásfoglalás sem.

A tiltakozás óta azonban mondhatom, hogy töretlenül folytatódnak ezek a bántó megnyilatkozások, ami azt sugallja, hogy mégiscsak valamit kellene tennünk, például a helyénvaló önvizsgálat/önkritika jegyében is. Nyilvánvaló, hogy reaktíve, reszponzíve túl sokat nem mondhatunk a fenti megfontolás okán a gyalázkodásokra/oktalan okoskodásokra és kioktatásokra. Viszont proaktíve nagyon kellene külön-külön és együtt törekednünk arra, hogy a keresztyénségről ne a keresztes hadjárat, a pedofília vagy az állami költségvetésből származó egyházi támogatások jussanak az emberek eszébe. Hanem például az, hogy az én gyerekemet is a jó egyházi iskolák készítették föl az életre, az én szüleimnek is a jó egyházi otthonok adtak biztos és boldog öregséget, sőt elsősorban azzal, hogy a helyi lelkipásztori beszélgetések és igehirdetések milyen hasznos szem-pontokra hívják föl a figyelmüket a helyénvaló életvezetés terén a 21. század-ban is. Tekintve lapunk alapvetően ökumenikus jellegére, maradok az egyházakon belül a példálózásban. Ezek a proaktív, a „társadalmi hasznosságot” eredményező igyekezetek, talán tudnának fordítani azon a helyzeten, hogy egyház és vallásgyalázással ne lehessen Magyarországon sem népszerűséget, sem szimpátiát, sem voksokat szerezni.

Van még egy lehetőség, ami szintén túlmutat a spiritualitás eszköztárán, nevezetesen a jogi segítségkérés. Ezek a gyalázkodások a szabad vallásgyakorlást nem akadályozzák, de beárnyékolják, továbbá a gyalázkodás, a hitelrontás jogi kategóriák, és ha nehezen is, de legalább formálisan lehet jogorvoslatot kérni. Miközben a szeretet és a megbocsátás gyakorlása a krisztusi lét egyik fontos eleme, addig állampolgári jogon úgy gondolom, kérhetjük az igazság-szolgáltatás segítséget, mert bár hála Istennek, Magyarországon szabad vallás-gyakorlás van, ami jelentheti a vallástalanság szabadságát is, de nem jelentheti a vallások, vallásosok szabad gyalázását, gúnyolását.

Kérjük a Szentlélek erejét, hogy a krisztusi életminőségben úgy növekedjünk, hogy az a társadalmi elismertségünket, sőt védelmünket is magával hozza, s amikor ördögi provokációk kereszttüzébe kerülünk, akkor a mindenható Isten hatalma alatt álló jog/igazságszolgáltatást is segítségül hívjuk.

Bóna Zoltán